— Jó estét! — köszönt Lucy. De a Faun annyira el volt foglalva a csomagjaival, hogy oda sem figyelt. Mikor már a csomagokat újra a kezében tartotta, mélyen meghajolva válaszolt.
— Jó estét, jó estét! Bocsánat, nem akarok tolakodó lenni, ugye jól gondolom, hogy te Éva lánya vagy, vagyis ember?
— A nevem Lucy — hangzott a bizonytalan válasz. (Nem egészen értve, mit is akar a másik.)
— De téged, bocsáss meg, ugye lánynak hívnak? — kérdezte újra a Faun.
— Természetesen lány vagyok.
— Teljesen biztos, hogy ember vagy?
— Hát persze hogy az! — bizonygatta Lucy kissé megilletődve.
— Biztosan úgy van, biztosan úgy van — ismételgette a Faun. — Milyen bolond vagyok! De még életemben nem találkoztam egy igazi emberrel. Igazán tetszel! Vagyis azt akarom mondani, hogy — ... itt elhallgatott, mintha elfelejtette volna a további mondókáját — Igazán nagyon helyes! Engedd meg, hogy bemutatkozzam. A nevem: Tumnus.
— Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Mr. Tumnus! — szólt kedvesen Lucy.
— Megkérdezhetem tőled, kicsi ember, hogy kerültél Narniába?
— Narnia? Mi az? — hüledezett Lucy.
— Ez Narnia földje, ahol most vagyunk — felelte a Faun. A lámpaoszloptól egészen a Nagy Zöld Kastélyig, illetve az északi tenger partjáig terjed. És te, te a nyugati hatalmas, sűrű erdőségekből jöttél?
— Én, én keresztüljöttem a ruhásszekrényen, és kijutottam ide, a szabadba — válaszolta Lucy.
— Aha — hagyta rá Tümnus (meglehetősen szomorkásan), majd így folytatta: — ha szorgalmasabban tanultam volna a földrajzot diákkoromban, biztosan tudnék ezekről a különös országokról. Most már túl késő.
— De ezek egyáltalán nem különös országok — nevetett Lucy. — Úgy hiszem, közel van ide, és ott nyár van.
— Lehet — hagyta rá újra Tümnus —, de itt Narniában tél van, és emberemlékezet óta az van, és úgy megfázunk mindketten, hogy borzasztó, ha még sokáig állunk és beszélgetünk a hóban. Ó, Éva leánya messzi Nemtudommicsoda országból, ahol fény és nyár uralkodik (vagyis Ruhásszekrény Városában), eljönnél-e velem egy csésze teára?
— Nagyon köszönöm, Tumnus — felelte boldogan Lucy. — Habár kíváncsi vagyok, egyáltalán hazatalálok-e én innen.
— Csak ide megyünk a sarokra, és hús, hal meg sütemény is lesz — hadarta a Faun.
— Olyan aranyos vagy — hálálkodott Lucy. — De nem maradhatok sokáig!
— Karolj belém! — ajánlotta Tümnus —, majd tartom az ernyőt, így ni! Most pedig gyerünk! Lucy kart karba öltve elindult ezzel a kis fura élőlénnyel az erdőn keresztül. Úgy érezte, mintha már egész életében ismerték volna egymást.
Nem régen lehettek úton, mikor kiértek az erdő sűrűjéből. Köröskörül sziklák nyúltak a magasba. Felbaktattak egy magas domb tetejére, majd Tumnus hirtelen irányt változtatott, mintha eddig rossz úton haladt volna. Pillanatok múlva Lucy látta, hogy társa egy barlang bejáratához vezeti. Be is léptek. Rögtön megcsapta őket a lobogó tűz melege. Tumnus odament a kandallóhoz és vasfogóval kivett egy izzó fahasábot, hogy meggyújtsa a gyertyát.
— Nem maradunk sokáig —szólt, és gyorsan feltette a teafőzőt. Lucy még soha ilyen barátságos helyen nem járt. Száraz, meleg barlang volt, vöröstéglás falakkal. Szőnyeg borította az alját, két szék állt középen („Egy nekem, egy a barátomnak" — magyarázta Tumnus), egy asztal, egy tálalószekrény edényekkel, a kandalló, fölötte lógott egy öreg Faun szakállas képe. Az egyik sarokban Lucy egy ajtót vett észre. („Biztosan a hálószobába nyílik" — gondolta.)
Hosszú polcon könyvek sorakoztak. Lucy mindegyiket jól szemügyre vette, miközben barátja a teáskészletet szedte elő. Ilyeneket olvashatott, hogy: Silenus élete és levelei, Nimfák és életük, Emberek, szerzetesek és a vadőrök, Tanulmányok a népszerű történelemről, Az ember mítosz?
— Kész! — hívta őt Tumnus.
Egy csodálatos uzsonna látványa fogadta: lágy tojás, szardíniás szendvics, kemény tojás, mézes kenyér, cukrozott sütemény. Mikor Lucy belefáradt már az evésbe, a Faun mesélni kezdett. Mesélt az erdő életéről, beszélt az éjféli mulatságokról, amikor a Nimfák a forrásokból, a Manók a fákról összegyűltek, hogy táncoljanak a Faunokkal.
Elmesélte a vég nélküli hajtóvadászatokat a fehér szarvas után (ami minden kívánságodat teljesíti, ha elfogtad), felidézte a lakomákat, kincskereső utakat, amelyeken együtt izgultak a Vörös Manóval a barlangok, gödrök mélyén, végül beszélt a nyárról, amikor minden csupa zöld és meglátogatja őt az öreg Silenus szamárháton, sőt talán még Bacchus is. A patakokban bor folyik majd víz helyett, az egész erdő az örök vidámság otthona lesz.
— Csak véget ér ez az örökös tél! — sóhajtott fel szomorkásan. Aztán, hogy e bús hangulatnak végét vegye, hirtelen mozdulattal elővett egy különös kis furulyát egy kis dobozkából. Olyan vékony volt, mint a szalmaszál. Fújni kezdte. Lucy nem tudta, sírjon vagy nevessen, táncoljon vagy inkább szunyókáljon, mert olyan mulatságos volt a dallama.
C.S. Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény
Feladatlap letöltése itt.
Javítókulcs letöltése itt.
A FELADATLAP KITÖLTÉSÉÉRT HIVATALBÓL JÁR 10 PONT.