3. Forduló

"Tudjátok meg, ó, nemes uraim, hogy apám kereskedő volt, mégpedig a legelőkelőbb és leggazdagabb polgárok közül. Még kisgyerek voltam, amikor meghalt, és rám hagyta a vagyont, az ingatlanokat meg a majorokat. Felnőttem és rátettem mindenre a kezemet, finom ételeket ettem, finom italokat ittam, fiatalemberekkel barátkoztam, finom öltözékekben cifrálkodtam, barátaimmal és társaimmal csavarogtam, és azt hittem, hogy ez örökké fog tartani, és hasznomra lesz. És így folyt ez az élet jó darab ideig. Egyszer aztán mégis megjött az eszem: felocsúdtam léhaságomból, és észrevettem, hogy a sok kincs - volt, nincs, a sok szép ezüst elszállt, mint a füst; s amim volt, elvándorolt. Rémület és elképedés fogott el, és arra gondoltam, amit régente apámtól hallottam Salamonról, Dávid fiáról - béke legyen velük! -, aki azt mondta, hogy három dolog van, ami jobb, mint másik három: jobb a halál napja, mint a születés napja, élő kutya jobb, mint halott oroszlán, és jobb lenn a sírban, mint szegénységben, kínban. Előkerestem, ami holmim, ruhám megmaradt, és eladtam, aztán eladtam ingatlanaimat is, és mindent, ami még birtokomban volt. Összesen háromezer dirhemért. Elhatároztam, hogy beutazom az emberek országait, megemlékezve a költő szavairól, aki azt mondta: A fényes győzelemnek fáradság, kín az ára, Az áhitott siker álmatlan éj leánya. Kit gyöngyért hajt a vágy, s a szíve reszket érte: Az búvár lesz: leszáll a zord tengerfenékre. Ki dicsőségre vár, de érte semmit sem tett, Oly álmot álmodik, amely nem teljesedhet! Felkészültem tehát az útra, vásároltam árut, felszerelést, portékát, az utazáshoz való kellékeket, és lelkem azt sugallta, hogy szálljak tengerre. Hajóba ültem, és levitettem magamat néhány kereskedő társaságában Baszra városába. És utaztunk a tengeren, néhány napon és éjen át, és haladtunk szigetről szigetre, tengerről tengerre, szárazföldről szárazföldre, és mindenütt, ahol megfordultunk, eladtunk és vásároltunk és cseréltünk. És jártuk a tengert, amíg el nem értünk egy szigethez, amely mintha a Paradicsom kertje lett volna. Oda irányította a hajónkat a kapitány, kivetette a horgonyt, lebocsátotta a kikötőhidat, és a hajó összes utasa kiszállt a szigetre. Vittünk magunkkal tűzhelyül melegítőfazekakat, azokban tüzet gyújtottunk. Ahányan voltunk, annyiféleképp foglalatoskodtunk: ki a főzés után látott, ki mosást rendezett, ki pedig sétára indult. Én azokhoz csatlakoztam, akik a sziget partját járták be. Aztán összegyűltünk enni, inni, mulatni, játszani. És míg mi így töltöttük az időt, egyszerre csak megjelent a kapitány a hajókorlátnál, és torkaszakadtából kiabál felénk: „Hej, utasok, Alláh őrizzen benneteket! Gyorsan vissza a hajóra! Siessetek a beszállással, és hagyjátok ott a cókmóktokat, meneküljetek, mentsétek meg magatokat Alláh segítségével a pusztulástól, mert ez a sziget, ahol most vagytok, nem sziget, hanem óriási hal, amely a tenger közepén megrekedt. Ráhalmozódott a homok, és szigetté változtatta, fák nőttek rajta a hosszú idők folyamán, de amikor tüzet gyújtottatok rajta, megérezte a forróságot és megmozdult. Rögtön alámerül veletek a tengerbe, és ti belefúltok. Siessetek, meneküljetek, mert elpusztultok: hagyjátok ott a holmitokat!”

Az Ezeregyéjszaka meséi

Feladatlap letöltése itt.