Bölcsölködők
,,Silvania” Főgimnázium, Zilah Szilágy
Az idei Bölcs Diákok vetélkedő egyik csapatát, a Bölcsölködők csapatát, négy reál szakon tanuló kilencedikes diáklány erősíti. Bár a négy lány négy különböző személyiséggel rendelkeznek, mégis mindnégyük előtt egy cél lebeg: az idei év győztesei legyenek. A kis csapatuk tagjai különböző területeken magaslanak ki, de így egy harmónikus csapatot tudtak képezni. Kis csapatuk első tagját Petrának hívják, aki nagyon szereti a kézimunkát. A sorban a második Zsanett, aki nagyon szereti a nyelveket. Zsanett után következik Kira, akinek személyes kedvencei a fizika és kémia. A sort pedig Malvina zárja, akinek ha szónoklatról vagy érvelésről van szó, be nem áll a szája. Ő még nagyon tehetséges emellett a matematikában, de ugyanakkor szabadidejében szeret megpihenni a könyvolvasás birodalmában. Közös bennük, ami megadja csapatuk összehangoltságát, az az, hogy mind a négy bölcsnő szereti a csapatmunkát, a kézimunkát és a kémiai kísérleteket. Zárásképpen pedig csak annyit érdemes tudni erről a kis csapatról, hogy tagjai nagyon kitartóak, bátran néznek szembe az új akadályokkal és mindent meg fognak tenni a győzelmükért.
Diákok
![Almási Petra-Júlia](/upload/csapatok/adatlap_diak_foto_0_268_udlC_371540352_651061537221044_8907380590987570474_n.jpg)
Almási Petra-Júlia
IX.H
![Nagy Zsanett](/upload/csapatok/adatlap_diak_foto_1_268_2PAO_398482710_318371514281780_1820988634008783344_n.jpg)
Nagy Zsanett
IX.H
![Szabó Kira](/upload/csapatok/adatlap_diak_foto_2_268_SSaH_386879443_1454256185152756_8686707913190064320_n.jpg)
Szabó Kira
IX.H
![Szabó Vivien-Malvina](/upload/csapatok/adatlap_diak_foto_3_268_AN3G_384573692_1923814028016154_3150831883387712084_n.jpg)
Szabó Vivien-Malvina
IX.B
Vezető tanár
![Orosz Tímea-Gabriella](/upload/csapatok/adatlap_tanar_foto_268_Ql1f_210673874_1825271807653292_8074033688379381469_n.jpg)
Orosz Tímea-Gabriella
Szak: Magyar nyelv és irodalom-Angol nyelv és irodalom