A 16. Bölcs Diákok vetélkedő három győztes csapata – a gyergyószentmiklósi Batyu Huszárok, a besztercei HáromNegyedek és a kolozsvári Loro die Kaszló – 2026. november 4–6. között Brüsszelbe látogatott, ahol három napot tölthettek az európai intézmények és az európai közélet megismerésével.
A tanulmányút Winkler Gyula európai parlamenti képviselő meghívására valósult meg, és különleges lehetőséget kínált a diákoknak arra, hogy a tanórákon és a vetélkedő során megszerzett ismereteiket valódi tapasztalatokkal egészítsék ki.
A látogatás legfontosabb állomása az Európai Parlament volt, ahol a résztvevők egy szeminárium keretében ismerkedtek meg az intézmény működésével és az európai döntéshozatal folyamatával. A program egyik kiemelkedő pillanata a Winkler Gyula képviselő úrral folytatott kerekasztal-beszélgetés volt, amely során a diákok kérdéseire válaszolt képviselő úr.
A program a Parlamentarium meglátogatásával folytatódott, ahol egy interaktív kiállítás segítségével fedezhették fel az Európai Unió történetét és működését. Természetesen Brüsszel megismerésére, a város hangulatának felfedezésére és a közös élmények gyűjtésére is jutott idő a délután folyamán.
A háromnapos kirándulás során a diákok nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem saját élményeken keresztül tapasztalhatták meg, milyen fontos szerepet tölt be az Európai Unió a mindennapjainkban, és miért fontos, hogy az erdélyi magyar fiatalok is megismerjék és hallassák hangjukat a közéletben.
Hálásan köszönjük Winkler Gyula európai parlamenti képviselő úrnak a meghívást és ezt a különleges lehetőséget, valamint munkatársának, Pataki Zsuzsannának a szervezésben nyújtott segítséget. A brüsszeli látogatás minden bizonnyal meghatározó és emlékezetes élmény marad a résztvevő diákok számára.